Az éghajlatváltozás és a biológiai inváziók napjaink két legjelentősebb kihívását jelentik az ökológiai helyreállítás számára. A magyarországi homoki gyepekben ezek a hatások összetett módon befolyásolják a helyreállított ökoszisztémák fejlődését. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Egészségbiztonsági Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziójának kutatói egy hosszú távú vizsgálatot végeztek annak megértésére, hogy az aszály súlyossága és a helyreállítást szolgáló kaszálás miként hat a homoki gyepek regenerációjára és sérülékenységére.
A kutatás három, a Kiskunság területén található helyszínre összpontosított, ahol 1994 és 1995 között eltávolították az inváziós akác állományait (Robinia pseudoacacia), majd 2001-ig rendszeres kaszálással akadályozták meg az akác visszatelepedését. Az 1995 és 2019 között gyűjtött részletes vegetációs adatok, valamint hosszú távú időjárási adatok felhasználásával a kutatócsoport a bennszülött célfajok, az inváziós fajok és az aszálytűrő C4 növények dinamikáját vizsgálta a változó környezeti feltételek mellett.
Az eredmények azt mutatták, hogy a homoki gyep bennszülött fajai figyelemre méltó ellenállóképességet mutattak az aszállyal szemben, még a gyakoribbá és súlyosabbá váló nyári aszályok idején is. Ezzel szemben az inváziós fajok aránya súlyos aszályok alatt csökkent, míg az aszálytűrő C4 növények térnyerése megnövekedett. Bár a kaszálás — amelyet széles körben alkalmaznak a helyreállítás elősegítésére — sikeresen megakadályozta az akác újbóli betelepülését, nem gyorsította fel a bennszülött fajok regenerációját. Ehelyett kedvezett más, főként lágyszárú idegenhonos fajok elterjedésének, különösen aszályos körülmények között. Ez a nem várt következmény rávilágít a helyreállítási beavatkozások összetettségére: egy probléma kezelése más típusú sérülékenységet teremthet. A fragmentált tájakon, ahol a környező élőhelyek inváziós fajok forrásai lehetnek, ez a kockázat tovább növekszik.
A kutatás hangsúlyozza, hogy a homoki gyepek természetüknél fogva ellenállók sokféle zavarással szemben, de hosszú távú stabilitásuk érdekében több ökológiai tényezőt is figyelembe kell venni. A sikeres helyreállítási stratégiák nem korlátozódhatnak lokális beavatkozásokra, hanem a táji léptékű dinamikák figyelembevételére van szükség. A kutatás rámutat arra is, hogy az alkalmazkodó, rugalmas helyreállítási gyakorlatok elengedhetetlenek a jövőbeli éghajlati stresszhatások és inváziós kockázatok kezelésére. Emellett kiemeli a hosszútávú, gyakori monitorozás fontosságát, amely képes feltárni az ökoszisztémák késleltetett és sokszor rejtett válaszreakcióit a környezeti változásokra.
