A Pilis Üzemmód Kísérlet egyik kutatási témája a különböző erdőgazdálkodási módok aljnövényzetre tett hatásának vizsgálata középhegységi gyertyános-tölgyesben. A kísérletben két, egymástól jelentősen eltérő erdészeti üzemmód beavatkozásaiban figyeltük meg 2014 és 2020 között. A Magyarországon legnagyobb területen alkalmazott ún. vágásos erdőgazdálkodás állapotait három beavatkozás modellezte: egy tarvágott terület, a tarvágott területen lévő hagyásfacsoport, és egy ún. bontott állomány, ahol a fák fele el lett távolítva. A folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő üzemmód hazánkban még csak kis területen alkalmazzák, ennek egyik legfontosabb eleme a zárt lombkoronában – néhány fa kivágásával – létrehozott lék. Az örökerdő üzemmódot ezért lékvágással modelleztük. A fenti beavatkozásokon túl a kísérlet tartalmazott egy kontrolterületet is, ahol nem történt semmilyen beavatkozás. Az öt beavatkozástípus hatását 6 ismétlésben (blokk) figyeltük meg.
Megvizsgáltuk, hogyan változnak az aljnövényzeti attribútumok a különböző erdészeti kezelésekre adott válaszként, és hogyan változnak ezek a válaszok az idő múlásával. Ezt követően értékeltük, hogy a kezelések mennyire képesek megőrizni a növényzet erdei jellegét. Az egyik legfeltűnőbb különbség a kísérleti területek között a zavarástűrő és invazív fajok viselkedése volt. A tarvágott területekhez kötődő indikátor fajok nagyrésze zavarástűrő (Cirsium arvense, Calamagrostis epigeios), és inváziós fénykedvelő faj volt (Erigeron annuus, Conyza canadensis, Solidago gigantea).
Sárgálló aranyvesszők a Pilis Üzemmód Kísérlet egyik kísérleti tarvágásában 2017-ben (fotó: Tinya Flóra)
Ezek a fajok egyike sem volt jelen a beavatkozások előtt a területen. A zavarástűrő siskanádtippan (Calamagrostis epigeios) és az invazív aranyvessző (Solidago gigantea) a beavatkozásokat követő harmadik évtől (2017) kezdtek gyakorivá válni a tarvágott területeken. Az aranyvessző csak néhány területen volt domináns, de néhányban még hat évvel a beavatkozások után (2020) is jelen volt. A siskanádtippan átlagos borítottsága öt évvel a beavatkozás után 9% volt, és néhány tarvágásban elérte a 25-50%-os borítottságot. Ezen fajok egyike sem volt jellemző a lékekben, és ha néhány egyed meg is jelent az egyik évben, a következő évben eltűnt. A tarvágásokhoz képest a lékekben magasabb a talajnedvesség és páratartalom jellemző. Valószínűleg ezek a mikroklímatikus tényezők álltak amögött a jelenség mögött, hogy a kísérleti lékek jobban megőrizték az aljnövényzet erdei jellegét, mert ellenállóbbnak bizonyultak a zavarástűrő és invazív fajokkal szemben, mint a tarvágások.
A tanulmány rávilágít arra, hogy az örökerdő üzemmóddal kezelt területek ellenállóbbak lehetnek a zavarástűrő és invazív fajokkal szemben, mint a vágásos gazdálkodás alatt lévő területek, ezért az örökerdő üzemmóddal kezelt területek arányának növelése hazánkban mind ökológiai, mind természetvédelmi szempontból fontos lenne.
