Dr. Garamszegi László a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója a Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpont (KRTK) szeptemberi éves konferenciáján adott elő az inváziós fajok okozta gazdasági hatásokról és költségekről. A témáról nemrégiben Fertő Imrével, a HUN-REN ELTE-KRTK főigazgatójával, is jelentettek meg publikációt a Közgazdasági Szemlében.
Az inváziós fajok növekvő jelenléte nemcsak ökológiai, de súlyos gazdasági károkat is jelent szerte a világon, így Magyarországon is. A klímaváltozás miatt sok faj elterjedési területe kitolódik, a globális kereskedelem és turizmus következményeként pedig számos idegenhonos élőlény tud könnyebben eljutni és megtelepedni új országokban. A helyi életközösségek viszont a klímaváltozás és urbanizáció miatt egyre kevésbé ellenállóak a jól alkalmazkodó betolakodókkal szemben, melyek így könnyebben szorítják ki az őshonos fajokat, ezáltal felborítva az addig fennállt ökológiai egyensúlyt.
Rengeteg inváziós faj súlyos mezőgazdasági, halászati, erdészeti és egészségügyi kárt is okoz, illetve az általuk behurcolt kórokozók is gyakran veszélyt jelenthetnek a terményre vagy haszonállatokra, sőt, sok esetben akár az emberre is (pl.: szúnyogok által terjesztett betegségek). Ezért a behurcolt és megtelepedő fajok költségei javarészt a gazdaságban csapódnak le a védekezés és a károk helyreállítási költségei, terméskiesés, vagy egészségügyi kiadások formájában. Emellett a károkozás ugyanúgy kiterjedhet az infrastruktúrára (pl.: megrongált utak és csatornák), illetve egyes helyeken a turizmus is visszaeshet az inváziós fajok által átalakított természeti kincsek miatt (pl.: rekreációra alkalmatlanná vált tó).
A biológiai inváziók költsége világszerte több száz milliárd dollárban mérhető, melynek mértéke évről évre növekszik. Gondot jelent az is, hogy az inváziók gyakran akkor válnak csak láthatóvá, amikor már nagy a baj, a költség felelősége pedig a jelenség természeténél fogva egyre inkább szétmosódik és az elodázott megoldások miatt a társadalomnak még több költsége keletkezik. A közgazdaságban használt ún. puha költségvetési korlát fogalma jól érzékelteti ezt a jelenséget: a gazdasági szereplők nem érzik kényszerítve magukat, hogy előrelátóan gazdálkodjanak, mert még várhatnak külső mentőövre, támogatásra, vagy ráérnek halogatni. Az így keletkező veszteséget pedig végül mindig más fizeti meg: az adófizetők, a hitelező, vagy a természet maga. Pedig a biológiai invázió legköltséghatékonyabb megoldása a megelőzés és védekezés lenne, ami lényegesen olcsóbb, mint a már megtelepedett károkozó inváziós fajok kezelése vagy visszaszorítása.
Persze az összes inváziót a leghatékonyabb védekezési stratégiával sem lehetne kivédeni, de az inváziós fajok korai észlelésével és szigorúbb szabályozással mérsékelni és lassítani lehetne azok előre nyomulását, csökkentve az inváziók hatásának mértékét. Ehhez folyamatos monitorozásra, naprakész fajlistákra és prioritási listákra lenne szükség, illetve kiskapumentes biobiztonsági szabályozásra, mely lehetővé teszi a szigorúbb határellenőrzéseket, bírságokat és ösztönzőket a civil lakosság bevonására. Továbbá szükséges lehet egy erre a célra létrehozott külön alap, ami folyamatos finanszírozást tesz lehetővé, a többletköltségeket pedig a mulasztó hatóságoknak kellene állniuk. A különböző ágazatoknak a társadalom bevonásával kell közösen együttműködniük, oktatási és kommunikációs programokkal. A döntéshozóknak figyelembe kell venniük a nem piaci értékeket is, úgy, mint az ún. ökoszisztéma-szolgáltatásokat (a természet kínálta emberi jóllétet segítő tényezők), melyek hosszútávon szolgálják a társadalom javát. Végezetül fontos, hogy a biológiai inváziókkal szemben regionális és nemzetközi szinten is együttműködjünk a megfigyelés, a szabályozás és a védekezés területén.
