A kutatócsoport potenciálisan megjelenő, invazív vagy már megtelepedett mezőgazdasági kártevők terjedési mintázatait és ökológiai kapcsolatrendszerét vizsgálja, részben a monitorozást segítő módszerfejlesztéssel, részben pedig az ökológiai kapcsolatok alapját képző különböző interakciók vizsgálatával. A monitorozáshoz a célcsoportot minél inkább szelektíven gyűjtő eljárásokat igyekszünk kidolgozni, amelyek pl. a tápnövény- vagy feromon-illatanyagokon, vizuális ingereken alapulnak. Célunk, hogy az újonnan fejlesztett csapdákkal gyűjtött mintákból lehetséges legyen a szipókás fajok és az általuk terjesztett kórokozók DNS-alapú azonosítása. Ezzel párhuzamosan olyan módszereket fejlesztünk, melyek lehetővé teszik, hogy a szipókás célfajok jelenlétét egy adott élőhelyen az ún. „környezeti DNS”-ből is meg tudjuk határozni. Az inváziós folyamat konkrét követését szomszédos országokban, vagy frissen már hazánkban is jelenlévő kártevő pajzstetű fajok széles kiterjedésű monitorozásával végezzük, ami arra is alkalmas, hogy az országon belüli klimatikus különbségeket figyelembe véve, a klímaváltozás hatásait is vizsgálhassuk erre a folyamatra. A kártevő rovarok egyik fő veszélye, hogy egyúttal növényi kórokozókat is terjesztenek, ezeknek az ún. vektorai. E kórokozók terjesztésével kapcsolatban az egyik résztéma azt vizsgálja, hogy a termesztett mezőgazdasági növények és a táblák közelében lévő természetes vegetáció hogyan hat a vektor szipókás rovarok túlélésére (pl. áttelelés) és a terjesztett növényi kórokozó fennmaradására, esetleges gazdaugrások bekövetkeztére. Az ökológiai interakciók közt vizsgáljuk az invazív és őshonos növényi kártevő rovarok közt fennálló versengést. Főként egyed alapú viselkedési vizsgálatokkal azt kutatjuk, hogy egy újonnan megjelent invazív vetélytárs miként hat az őshonos növényfogyasztó rovarok, főként szipókások táplálkozására, ezen keresztül károkozására és kórokozó terjesztésére.
Résztvevő kutatók
Partnerek
- Çukorova University, Adana, Turkey - inváziós pajzstetű kutatás