Skip to main content
Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium

Terjedés a kertekből: szemünk előtt válik egyik kedvelt dísznövényünk inváziós fajjá

A dísznövények az emberi ültetés során új élőhelyre kerülnek, a gondozással megteremtődnek a számukra alkalmas életkörülmények. Később a természetes élőhelyeken a nyílt élettereket a kertekből kiszökve könnyen elfoglalják, és invázióssá válhatnak. Ilyen utat járt be a kokárdavirág is, amelynek ökológiai hatásaival az Ökológiai Kutatóközpont kutatói foglalkoztak.

A sárga kokárdavirág és rokonai világszerte ültetett dísznövényfajok. A kertekből való kiszökéséről és meghonosodásáról már több országban beszámoltak, de inváziós viselkedése eddig ismeretlen volt. Azonban ez a faj Magyarországon megtalálta a számára szükséges élőhelyfoltokat, néhol invázióssá is vált. Ezért a kutatók célja az volt, hogy feltérképezzék a sárga kokárdavirág magyarországi elterjedését, felmérjék a betelepedésének hatását a helyi növényközösségre, és meghatározzák a faj inváziós potenciálját.

Az elterjedési adatok alapján a sárga kokárdavirág főként alkalmi kivadulásokként fordul elő, viszont jelentős számban találtak meghonosodott és invaziós populációkat is szerte az országban. A faj elsősorban kertek és zavart, homoktalajú élőhelyek közelében terjed sikeresen, de természetközeli és őshonos gyepekben is megjelent. Megtelepedése csökkentette a helyi növényközösség fajgazdagságát. Inváziós terjedésében a jó csírázási képessége, a hosszú virágzási időszaka, és a legelő állatállomány szőrén történő terjedése segítheti. A sárga kokárdavirág egyelőre nem tűnik erős ökoszisztéma-átalakító fajnak, de több figyelmet kell fordítani rá, mert a klímaváltozás okozta szárazabb időjárás miatt a jövőben erősen terjedhet és invázióssá válhat.

A kutatás eredményei alapján nem ajánlott a kokárdavirág fajok ültetése a kertekben, mert onnan kikerülve könnyen megtelepedhetnek természetes növényközösségekben, valamint magkeverékekben való forgalmazásuk sem javasolt. Szükség lenne a sárga kokárdavirág és hozzá hasonló idegenhonos dísznövény állományok felmérésére, hosszú távú monitoringjukra, és terjedésüket befolyásoló tulajdonságaik részletesebb kiértékelésére.

 

Publikáció:

Süle, G., Miholcsa, Z., Molnár, C., Kovács-Hostyánszki, A., Fenesi, A., Bauer, N., Szigeti, V. Escape from the garden: spreading, effects and traits. NEOBIOTA, 83 pp. 43-69. , 27 p. (2023)

Kapcsolodó linkek:

neobiota.pensoft.net

A kutatás az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divízió kutatási programjának részeként, a Széchenyi Terv Plusz program keretében az RRF-2.3.1-21-2022-00006 számú projekt támogatásával valósult meg.