Category Archives: Hírek

A ritkán vizsgált talajban fészkelő méhek igen érzékenyek a növényi invázió okozta vegetációs, virágkínálati, és talajtulajdonságbeli változásokra. Tizenkét idegenhonos inváziós növényfaj direkt és indirekt hatását vizsgáltuk terepi körülmények között. Az invázió általánosan csökkentette a virágok nyújtotta forrásokat, növelte a vegetáció magasságát és befolyásolt egyes talajtulajdonságokat. Míg az invázió negatívan, a virágok mennyisége és diverzitása pozitívan hatott a talajban fészkelő méhekre, addig a vizsgált talajtulajdonságok és a méhek között nem találtunk összefüggést. Elemzéseink rávilágítanak, hogy érdemes lenne mélyebbre ásni a témában, például specifikusabb terepi módszereket használva, további talajparaméterek szerepét feltárva. Jelen publikációnk egy kezdeti lépés a talajtulajdonságok méhekre gyakorolt szerepét feltáró jövőbeli kutatásaink felé.

A biológiai inváziók egyre nagyobb kihívást jelentenek szerte a világban. Közben általánosan felismertté és elismertté vált, hogy az őslakos népek (Indigenous Peoples) területei kulcsfontosságú szerepet játszanak a biológiai sokféleség globális megőrzésében. Egyrészt tájhasználati módjaik sokszor természetbarátabbak mint a konvencionális tájhasználatok, másrészt területeik, a védett területekhez hasonlóan félreesőbb helyeken vannak, az urbanizációtól és a közlekedési infrastruktúrától távolabb esnek. Cikkünk, a világon először, azt vizsgálta, hogy az őslakos népek területeit milyen mértékben fenyegetik az inváziós fajok a világ többi tájához képest. Ehhez a korábban publikált globális térképünket használtuk. Számolásaink szerint átlagosan 30%-kal kevesebb az idegenhonos faj az őslakosok tájaiban, mint a világ más területein. Ha számolunk a mintavétel eltérő intenzitásával, a területek utaktól való távolságával, a főbb felszínborítási típusokkal stb., akkor a különbség ugyan csökken, de továbbra is szignifikáns marad. Azon ritka esetekben, amikor magasabb volt az inváziós fajok száma az őslakosok területein, ott okként a szomszédos, pl. városi területek felőli propagulum-nyomás volt feltételezhető.
Cikkünk egy cikksorozat része, amelyben azt vizsgáljuk, hogy az őslakos népek területei milyen mértékben járulhatnak hozzá a világ természeti örökségének fenntartásában.

Vonatkozó publikációk:
Fa, JA, Watson, JEM, Leiper, I., Potapov, Evans, Burgess, Molnár, Z., Fernández-Llamazares, Duncan, Wang, Austin, Jonas, Robinson, Malmer, Zander, Jackson, Ellis, Brondizio, Garnett (2020): Importance of Indigenous Peoples’ lands for the conservation of intact forest landscapes. Frontiers in Ecology and the Environment 18(3), 135-140.
Garnett, S.T., Burgess, N.D., Fa J.E., Fernández-Llamazares, Á., Molnár, Zs., Robinson, C.J., Watson, J.E.M., Zander, K.K. et al. (2018): A spatial overview of the global importance of Indigenous lands for conservation. Nature Sustainability 1: 369–374.
O’Bryan CJ, Garnett, ST, Fa, JE, Leiper, I., Rehbein, J, Fernández-Llamazares, Á, Jackson, MV, Jonas, HD, Brondizio, ES, Burgess, ND, Robinson, CJ, Zander, KK, Molnár, Z, Venter, O, Watson, JEM (2021): The importance of indigenous peoples’ lands for the conservation of terrestrial mammals. Conservation Biology, 35: 1002-1008.
Seebens, H., Niamir, A., Essl, F., Garnett, S.T., Kumagai, J.A., Molnár, Zs., Saeedis, H., Meyerson, L.A. (2024): Biological invasions on Indigenous peoples’ lands. Nature Sustainability (nyomdában) https://doi.org/10.1038/s41893-024-01361-3

2024. március 27-én a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Kísérletes Vegetációökológia Kutatócsoportja és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében Kecskeméten megrendezésre került ez a szakmai találkozó. A rendezvényre meghívást kaptak a fajjal eddig foglalkozó kutatóhelyek (Debreceni Egyetem, a Soproni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem és HUN-REN Ökológia Kutatóközpont) és érintett nemzeti parkok (Kiskunsági NP és Hortobágyi NP) szakemberei. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy kapcsolatot teremtsen a fajjal foglalkozó kutatók és a gyakorlati természetvédelem szakemberei között.
Az első szekcióban a prérifűvel kapcsolatos hazai kutatások kerültek bemutatásra. Dr. Tölgyesi Csaba a prérifű félparazitákkal és kompetítorokkal való visszaszorításának lehetőségeiről beszélt, Dr. Torma Attila a prérifű ízeltlábú közösségekre gyakorolt hatásait ismertette, míg Dr. Kröel-Dulay György (a találkozó főszervezője és moderátora) a faj kiskunsági térképezésének eredményeit és az elindított hosszú távú monitorozásokat és kísérletes vizsgálatokat mutatta be. A következő szekcióban egy moderált beszélgetés keretében a résztvevők megvitatták, hogyan látják a prérifű invázióját a következő évtizedekben és mik lehetnek a védekezés lehetséges módjai. A következő szekciót Rigó Attila előadása nyitotta, melyben ismertette az előfordulási adatok összehangolt gyűjtésének lehetséges módjait és szóba került a lakosság bevonásának lehetősége is (citizen science), majd Dr. Tanács Eszter beszélt távérzékelési módszerek lehetséges felhasználásáról a prérifű hazai elterjedésének monitorozásában. Ezek után Dr. Sipos Ferenc, a KNP igazgatóhelyettese ismertette a Nemzeti Park eddigi tapasztalatait a fajjal kapcsolatban, a faj ökológiájától kezdve az irtás gyakorlati kihívásaiig. Végül a résztvevők kísérletet tettek az eddigi tudás szintetizálására és megegyeztek a további teendőkről.
A találkozó eredményeként megalakult egy informális “Sporobolus-munkacsoport”, a résztvevők megállapodtak, hogy a jövőben egyeztetnek egymással a folyó és tervezett kutatásokról és eredményekről, ezekről évente egyszer egy hasonló találkozó keretein belül számolnak be egymásnak. A résztvevők összeállították továbbá a legfontosabb kutatási feladatok listáját és azonosították a legfontosabb nem kutatási feladatokat is. A csoporthoz való csatlakozás lehetősége mindenki számára adott; kifejezett cél is lenne a fajjal foglalkozó kutatók és természetvédelmi szakemberek összefogása, a kutatások és a természetvédelmi beavatkozások összehangolása.
Kapcsolattartó: Rigó Attila (rigo.attila@ecolres.hu) és Kröel-Dulay György (kroel-dulay.gyorgy@ecolres.hu)

A kanadai University of Alberta kutatóinak vezetésével az ÖK ’Lendület’ Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport tagjai is részt vettek egy nemzetközi vizsgálatban, ami az inváziós fűfajok sikerességének kulcsát kutatta. A kutatás eredményeiből nemrég jelent meg az első publikáció az Oikos c. folyóiratban. A vizsgált három fűfaj az eurázsiai gyepek őshonos fajai – az árva rozsnok (Bromus inermis), a keskenylevelű perje (Poa angustifolia) és a taréjos tarackbúza (Agropyron cristatum) – voltak, melyek az észak-amerikai prériken komoly természetvédelmi problémákat okozó inváziós fajoknak számítanak. Kísérletünkben arra kerestük a választ, hogy a mag eredete vagy a talaj által közvetített hatások járulnak-e hozzá a három fűfaj inváziós képességéhez. A nem őshonos (Kanada) és az őshonos (Magyarország, Kazahsztán, Németország, Ukrajna) elterjedési területről származó populációkból magokat és talajt gyűjtöttünk (összesen 47 populációból), és az összes lehetséges kombinációban csíráztattuk a magokat (saját populációból, az őshonos elterjedési terület más populációjából, valamint invazív elterjedési területről származó talajon) és összehasonlítottuk a fejlődő csíranövények biomasszáját.
Bár biológiailag és ökológiailag hasonló fajokat vizsgáltunk, eredményeink alapján az egyes fajok sikerességének kulcsa eltérő, fajspecifikus. A taréjos tarackbúza esetében eredményeink arra utalnak, hogy az invázió óta a faj evolúciósan egyre sikeresebbé vált (vagyis a kanadai populációkból származó magokból nagyobb növények fejlődtek, talajtípustól függetlenül) és a talaj által közvetített hatások is hozzájárultak a sikeréhez (a növények gyökér biomasszája nagyobb volt a kanadai populációkból származó talajban, függetlenül a mag eredetétől). Az árva rozsnok esetében pedig a helyi adaptáció lehet a siker kulcsa. Ez azt jelenti, hogy az inváziós elterjedési területen belül egy adott populációból származó magokból a saját termőhelyük talaján fejlődtek a legnagyobb biomasszájú egyedek, míg más kanadai populációkból származó talajokon kisebb növények fejlődtek. Összességében a vizsgálat rámutat arra, hogy egy-egy inváziós kulcsfaj sikerességét számos tényező befolyásolja, ezek sokszor együttesen is hatnak és egymás hatásait erősíthetik. Emiatt nagyon fontos a természetvédelmi szempontból leginkább fontos kulcsfajok célzott kutatása, hiszen az inváziós fajok elleni hatékony fellépéshez meg kell ismernünk a sikerességüket meghatározó tényezőket.

A Pilis Üzemmód Kísérlet egyik kutatási témája a különböző erdőgazdálkodási módok aljnövényzetre tett hatásának vizsgálata középhegységi gyertyános-tölgyesben. A kísérletben két, egymástól jelentősen eltérő erdészeti üzemmód beavatkozásaiban figyeltük meg 2014 és 2020 között. A Magyarországon legnagyobb területen alkalmazott ún. vágásos erdőgazdálkodás állapotait három beavatkozás modellezte: egy tarvágott terület, a tarvágott területen lévő hagyásfacsoport, és egy ún. bontott állomány, ahol a fák fele el lett távolítva. A folyamatos erdőborítást biztosító örökerdő üzemmód hazánkban még csak kis területen alkalmazzák, ennek egyik legfontosabb eleme a zárt lombkoronában – néhány fa kivágásával – létrehozott lék. Az örökerdő üzemmódot ezért lékvágással modelleztük. A fenti beavatkozásokon túl a kísérlet tartalmazott egy kontrolterületet is, ahol nem történt semmilyen beavatkozás. Az öt beavatkozástípus hatását 6 ismétlésben (blokk) figyeltük meg.
Megvizsgáltuk, hogyan változnak az aljnövényzeti attribútumok a különböző erdészeti kezelésekre adott válaszként, és hogyan változnak ezek a válaszok az idő múlásával. Ezt követően értékeltük, hogy a kezelések mennyire képesek megőrizni a növényzet erdei jellegét. Az egyik legfeltűnőbb különbség a kísérleti területek között a zavarástűrő és invazív fajok viselkedése volt. A tarvágott területekhez kötődő indikátor fajok nagyrésze zavarástűrő (Cirsium arvense, Calamagrostis epigeios), és inváziós fénykedvelő faj volt (Erigeron annuus, Conyza canadensis, Solidago gigantea).

Sárgálló aranyvesszők a Pilis Üzemmód Kísérlet egyik kísérleti tarvágásában 2017-ben (fotó: Tinya Flóra)

Ezek a fajok egyike sem volt jelen a beavatkozások előtt a területen. A zavarástűrő siskanádtippan (Calamagrostis epigeios) és az invazív aranyvessző (Solidago gigantea) a beavatkozásokat követő harmadik évtől (2017) kezdtek gyakorivá válni a tarvágott területeken. Az aranyvessző csak néhány területen volt domináns, de néhányban még hat évvel a beavatkozások után (2020) is jelen volt. A siskanádtippan átlagos borítottsága öt évvel a beavatkozás után 9% volt, és néhány tarvágásban elérte a 25-50%-os borítottságot. Ezen fajok egyike sem volt jellemző a lékekben, és ha néhány egyed meg is jelent az egyik évben, a következő évben eltűnt. A tarvágásokhoz képest a lékekben magasabb a talajnedvesség és páratartalom jellemző. Valószínűleg ezek a mikroklímatikus tényezők álltak amögött a jelenség mögött, hogy a kísérleti lékek jobban megőrizték az aljnövényzet erdei jellegét, mert ellenállóbbnak bizonyultak a zavarástűrő és invazív fajokkal szemben, mint a tarvágások.
A tanulmány rávilágít arra, hogy az örökerdő üzemmóddal kezelt területek ellenállóbbak lehetnek a zavarástűrő és invazív fajokkal szemben, mint a vágásos gazdálkodás alatt lévő területek, ezért az örökerdő üzemmóddal kezelt területek arányának növelése hazánkban mind ökológiai, mind természetvédelmi szempontból fontos lenne.

2024. januárjában a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Evolúciós Ökológia Kutatócsoportja életre hívta a hazai természetvédelmi és ökológiai témájú közösségi tudományos projektek hálózatát. A január 18-19-én Tatán rendezett SEEN, azaz Social Engagement in Ecology Network Konferencia elsődleges célul azt tűzte ki, hogy élő kapcsolatot teremtsen a hazai közösségi tudományos projektek, illetve a projekteken dolgozó kutatók között.
A közösségi tudomány módszerének lényege, hogy a tudományos folyamat különböző fázisaiba bekapcsolódhatnak civilek is. Olyan esetekben például, amikor az egész országból szeretnének adatokat gyűjteni a kutatók egyes fajok előfordulásáról, a civilek megfigyelései megsokszorozhatják a kutatás hatékonyságát. Ez inváziós fajok esetén különösen fontos lehet, hiszen itt kiemelt jelentőséggel bír, hogy naprakész információval rendelkezzünk a fajok elterjedéséről, tömegességéről.

A SEEN konferencián több olyan közösségi tudományos projekt is bemutatkozott, amely inváziós fajok, például kullancsok, szúnyogok vagy éppen egy borostyánfaj detektálását, monitorozását tűzte ki céljául. Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium Invázióbiológiai Divíziójából számos kutatócsoport képviseltette magát. A fent említett inváziós kullancsokat és szúnyogokat célzó kutatásokon túl terítékre kerültek a kertekből kiszabaduló idegenhonos növények vagy éppen egy intenzíven terjedő őshonos fajunk, a hód is. Ily módon az invázióbiológiai kutatások jelentős figyelmet kaptak.
A konferencián központi témaként a kutatások bemutatása mellett megjelent a közösségi tudomány, mint társadalmi szempontból is fontos módszer. A civilek bevonása a tudományos folyamatokba lehetőséget teremt az ismeretátadásra, arra hogy felhívjuk a figyelmet a környzetünket érintő ökológiai, egészségügyi és társadalmi problémákra, továbbá hogy növeljük a bizalmat a tudósok, a tudomány felé. Nem utolsósorban segíthet lebontani a tudósok és a társadalom között kialakult, sokak számára áthidalhatatlannak tűnő szakadék felszámolására.

A biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő okozója a biológiai invázió, amely a gazdaságra és a társadalomra is negatív hatásokkal van. Mivel az inváziós probléma egyre súlyosabbá válik, sürgősen innovatívabb, hatékonyabb és proaktívabb stratégiák kidolgozására van szükség, amelyek – az inváziós idegen fajok megtelepedését és továbbterjedését korlátozva – segítenek javítani a honos életközösségek invázióval szembeni ellenálló képességét. A hatékony megelőzési, mérséklési és helyreállítási stratégiák kidolgozásához szükség van a biológiai invázió és az invázióval szembeni ellenállás hátterében álló folyamatok megértésére.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium, Invázióbiológiai Divíziókeretében több kutatócsoport együttműködésével a vetőmag-alapú ökológiai restaurációs kísérletekkel kapcsolatban megjelent tanulmányok szisztematikus áttekintése és meta-analízise alapján azt vizsgálták, hogy a funkcionális hasonlóság, a vetési sűrűség és az elsőbbségi hatások milyen lehetőségeket jelentenek az invázióval szembeni ellenállás növelésében. 48 tanulmány összehasonlító elemzése azt mutatta, hogy a magvetésen alapuló ökológiai restauráció lehetőséget nyújt az inváziós idegenhonos fajok megtelepedésének és növekedésének korlátozásához. Az őshonos fajok elsőbbségben részesítése bizonyult a legjobb módszernek a növénytársulások invázióval szembeni ellenállásának növelésében, mivel ez a módszer több mint 50%-kal csökkentheti az inváziós idegenhonos fajok teljesítményét. Már a rövid távú (mindössze egyhetes) vetési előny is kedvezőnek bizonyult az őshonos fajok számára, de az elsőbbségi hatás az időbeli előny növelésével tovább erősíthető. A funkcionálisan hasonló fajok vetése általában semleges hatással volt az inváziós idegen fajokra. A nagy sűrűségű vetés alapvetően hatékony volt az inváziós idegenhonos fajok visszaszorításában, de lehetnek olyan küszöbértékek, amelyek felett a vetési sűrűség további növelése nem feltétlenül eredményezi az invázióval szembeni ellenállás növekedését.
A publikáció eredményei alapján az inváziós idegen fajok terjedésének megelőzésében és hatásuk csökkentésében elsőbbséget kell biztosítani az őshonos fajok telepítésének. A tanulmány arra is rávilágít, hogy az inváziós ökológia előrejelző képességének javítása, valamint az inváziós idegen fajok megelőzésére és visszaszorítására szolgáló legjobb helyreállítási gyakorlatok azonosítása érdekében szükség van a földrajzi régiók, a globális inváziós fajok és a potenciális rezisztenciamechanizmusok közötti kutatások integrálására.

A növényi magok hosszútávú terjedésének az ember az egyik leghatékonyabb vektora. Hatékonyságunk kulcsa abban rejlik, hogy a globális közlekedés, kereskedelem és turizmus fejlődésével a Föld távoli pontjai között is egyre könnyebben és gyorsabban közlekedünk. Az eddigi vizsgálatok alapján a ruházat segítségével terjedő növények többsége gyom- és inváziós faj, amelyek súlyos természetvédelmi problémákat okoznak, különösen az elszigetelt élőhelyeken.
A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport tagjai a Science of the Total Environment c. folyóiratban megjelent tanulmányukban azokat a lehetséges mechanizmusokat elemezték, amelyek befolyásolhatják a ruházattal történő magterjesztés kimenetelét. Kutatásukban 88 önkéntes bevonásával egy nagy ismétlésszámú terepi kísérletet végeztek, melyhez a mintákat Magyarország, Románia és Csehország területéről gyűjtötték. A kutatók a mintagyűjtés során 39 mintavételi alkalommal elkísérték az önkénteseket a terepi munka vagy kirándulás során, és a nap elején minden résztvevő számára biztosítottak egy új pár zoknit, melyről a nap végén a magokat összegyűjtötték. Emellett az önkéntesek cipőjének külsejére- és belsejébe került magokat is összegyűjtötték (összesen 251 mintát és 2008 részmintát gyűjtöttek). A kísérlet során feljegyezték a megtett távolságot, a meglátogatott élőhelyek típusát és az előforduló növényfajokat, valamint a résztvevő önkéntesek ruházatának és cipőjének típusát, hogy megtudják, ezek a tényezők hogyan befolyásolják a magok terjedésének esélyét.
Eredményeik rámutatnak arra, hogy a ruházattal történő magterjesztés meglepően fontos szerepet játszhat a magok élőhelyek- és régiók közötti terjedésében. A folyamat számos faj terjedését teszi lehetővé: összesen közel 230 növényfaj közel 36 000 magját találták meg a kutatók. A terjesztett fajok közel fele zavarástűrő vagy gyomfaj volt, de szintén jelentős számban terjedtek a természetes élőhelyekhez kötődő fajok is. Összesen 11 inváziós és adventív faj terjedését figyelték meg a kutatók. Érdekes módon a legtöbb magot a férfiak és a terepbiológusok terjesztették a gyepi élőhelyek látogatása során. A ruházat és cipő típusa is jelentősen befolyásolta a terjedési sikert: hosszúnadrágban és zárt magasszárú cipőben jelentősen kevesebb magot terjesztünk, mint rövidnadrág és alacsonyszárú cipő viselésekor. A vizsgálat eredményei alapján kiemelten fontos az emberek megfelelő tájékoztatása a jelenségről, hiszen egyéni döntéseinkkel csökkenteni tudják a gyomnövények és inváziós növényfajok terjedését.

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoportja és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság főszervezésével az idén Szarvason rendezték meg az Eurázsiai Gyep Konferenciát (Eurasian Grassland Conference), amelyen az Invázióbiológiai Divízió több kutatócsoportja is bemutatta legújabb eredményeit. A nyitó plenáris előadáson Dr. Kelemen András, Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport kutatója mutatta be a Kiskunság gyepeit veszélyeztető inváziós fajokat. Ismertette a természetben előforduló kaktuszok felmérésére irányuló citizen science program, valamint a homoki prérifű visszaszorítását tesztelő vizsgálat eredményeit, és beszámolt olyan új inváziós fajok megjelenéséről, mint a villás csomósmuhar (Paspalum distichum). Lukács Katalin, aki szintén a kutatócsoport tagja, poszterével bemutatta, hogy a ruházaton maradó magok még a mosás után sem veszítik el csírázóképességüket, így tovább terjedhetnek. Színvonalas munkájáért megkapta legjobb fiatal kutató díját a poszter kategóriában. A konferencia legelső szekcióját az inváziós fajok kérdéskörének szentelték. Ebben először Dr. Halassy Melinda, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport vezetője ismertette, hogy milyen hatással van az őshonos kompetítor fajok együttes vetése az inváziós fajok megtelepedésére. Őt követte Berki Boglárka, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Durva-léptékű Vegetációökológiai Kutatócsoport PhD hallgatója, aki az egyik leggyakoribb inváziós faj, a selyemkóró lehetséges kezelésével kapcsolatos kutatásuk eredményeiről számolt be. A konferenciát követő szakmai programon Dr. Kelemen András, Dr. Kröel-Dulay György és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek vezetésével a részvevők élőben is megismerkedhettek a Kiskunságban előforduló inváziós fajokkal és lehetséges kezelési módszerekkel.

Megkezdődött a Magyarországon terjedő inváziós emlős- és madárfajok közösségi alapú (citizen science) monitorozása a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet és az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet együttműködésében.
Az Ökológiai Kutatóközpont HódTérkép nevű adatgyűjtő felületén a kutatók már nem csak a természetvédelmi jelentőségű, őshonos hódról gyűjtenek adatokat, hanem más vízhez kötődő emlősfajokról, az idegenhonos inváziós nutriáról, amerikai nyércről és pézsmapocokról, valamint a fokozottan védett, őshonos vidráról is. Amennyiben az adatközlő bizonytalan abban, hogy melyik emlősfajt sikerült megfigyelnie, határozási kérést küldhet a kutatóknak. A feltöltés során szükség van legalább egy, a megfigyelést bizonyító fotó feltöltésére, a helyszín térképen való bejelölésére és egy rövid kérdőív kitöltésére. A kérdőíves felületen a fajok életmódjával és hatásaival kapcsolatos tapasztalatok, vélemények megosztására is lehetőség van.
A MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet inváziós vadfajok bejelentésére szolgáló adatgyűjtő felületén az alábbi fajok észlelési helyének bejelentésére kínálkozik lehetőség: nyestkutya, mosómedve, pézsmapocok, nutria, amerikai nyérc, kanadai lúd, nílusi lúd. Az oldalon fotók és leírások alapján lehetőség nyílik a megfigyelt faj biztos határozására. A regisztrált felhasználóktól ezek alapján várjuk a fajokra vonatkozó megfigyelések adatait, lehetőség szerint fényképpel alátámasztva.